VITÉZTELEP

Az I. Világháborús aktív és veterán vitéz-katonacsaládok, illetve Szeged-Halas-Szabadka városok földjeiről érkező szorgalmas emberek lakhelye. 1927-től 1948-ig Kelebia-Vitéztelep, 1949-től felszámolták, a környék mai neve: Kisszállás-Négyestelep.

Az Országgyűlés 1/2010. (VI. 16.) OGY politikai nyilatkozata


a Nemzeti Együttműködésről*


„Legyen béke, szabadság és egyetértés."


A XXI. század elsô évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét.

A magyar nemzet önrendelkezésért vívott küzdelme 1956-ban egy dicsôséges, de végül vérbe fojtott forradalommal kezdôdött. A küzdelem a rendszerváltás politikai paktumaival folytatódott, és végül szabadság helyett kiszolgáltatottságba, önállóság helyett eladósodásba, felemelkedés helyett szegénységbe, remény, bizakodás és testvériség helyett mély lelki, politikai és gazdasági válságba torkollott. A magyar nemzet 2010 tavaszán újra összegyujtötte életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez. Az Országgyulés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja.

Az Országgyulés kinyilvánítja, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerzôdés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a Nemzeti Együttmuködés Rendszerének megalapításáról döntöttek. A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyulést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttmuködés Rendszerét.

Mi, a Magyar Országgyulés képviselôi kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínu magyar nemzet tagjait. Munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jövônk tartóoszlopai.

A Nemzeti Együttmuködés Rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt részesei a határon innen és túl élô magyarok. Lehetôség mindenki számára és elvárás mindenki felé, aki Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik. Szilárd meggyôzôdésünk, hogy a Nemzeti Együttmuködés Rendszerében megtestesülô összefogással képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövôjét, erôssé és sikeressé tenni hazánkat. Ez a roppant erôket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemu, vallású, politikai nézetu, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetôséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat. Erre tesszük fel életünk most következô éveit.

Dr. Schmitt Pál s. k.,

az Országgyulés elnöke

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 105
Heti: 298
Havi: 1 260
Össz.: 362 415

Látogatottság növelés
Oldal: Nemzeti együttműködési Program
VITÉZTELEP - © 2008 - 2026 - viteztelep.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével a weboldalkészítés gyors! Itt kezdődik a saját weboldalkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »